Hajrá boldogság!

Poppy (Sally Hawkins) könnyen veszi az életet. Imád táncolni, ugrálni a trambulinon és utazgatni erre meg arra. Az sem hozza ki a sodrából, hogy ellopják a biciklijét, miközben egy londoni könyvesboltban nézelődik. Még a rendőrségnek sem tesz feljelentést, ehelyett inkább elhatározza, hogy megtanul vezetni. Jellemző! Poppy határtalan életigenlése és elképesztően pozitív hozzáállása a mindennapokhoz alapjaiban változtatja meg a körülötte élőket.

Poppy Scotthoz (Eddie Marsan), a meglehetősen ingerlékeny oktatóhoz kerül, aki sportot űz abból, hogy kritizálja őt a cipőjétől kezdve kaotikus magatartásáig. Szerinte az a feladata, hogy a tanulókat megszabadítsa rossz szokásaiktól. Azonban Poppyról lepereg a kritika, és konstans jókedve egy idő után a mufurc fickót szembesíti saját rossz szokásaival, aki azon kapja magát, hogy vonzódik a lányhoz. Úgy tűnik, Poppy mindenkiben képes meglátni a jót - függetlenül attól, hogy egy rosszcsont csemetét kell jobb belátásra bírni az iskolában, ahol a lány tanít, vagy egy veszélyesnek tűnő hajléktalannal kell szóba elegyednie az éjszaka közepén. És Poppynak gyakorta bejönnek a megérzései, hisz az iskola szociális munkásától, Timtől (Samuel Roukin) megtudja, hogy a rossz magaviseletű srácot a szülei bántalmazzák otthon, a hajléktalan pedig valójában a légynek se tud ártani.

Az ötszörös Oscar®-jelölt Mike Leigh magával ragadó filmje azt a kérdést vizsgálja, hogy a naiv életszemlélet szellemi kiegyensúlyozatlanság eredménye és önveszélyes felelőtlenséggel társul vagy színtiszta jóérzésből fakad. Úgy tűnik, Poppy esetében az utóbbiról lehet szó. Egyszerűen nem engedi, hogy bármi is beárnyékolja az életét - legyen az a testvére állandó piszkálódása, amiért nem veszi komolyan az életet, vagy pedig Scott egyre erőszakosabb nyomulása. Poppy úgy véli, az élet nem habostorta, de azzá tehetjük.